Description

A sous vide (szuvidálás) francia kifejezés, a vákuum alatt való főzést jelenti. A szűzpecsenyét befűszerezzük, légmentesen lezárjuk, majd forráspont alatti vízben, több órán keresztül állandó hőmérsékleten tartjuk. A szuvidálással elkészített ételek legnagyobb előnyeként kiemelhető, hogy a tápanyagok és vitaminok jobban benne maradnak, valamint pár perc alatt készre süthetők. A végeredmény különösen ízletes és porhanyós lesz. A bacon minden húsételnek jól áll, nem kivétel ez alól a sertésszűzpecsenye sem, amelyet ebbe a bundába bújtatunk. Hab a tortán, hogy mindezt magyaros fűszerkeverékbe pácoljuk, így kerülnek rá a megkerülhetetlenül jellegzetes hazai ízek: a pirospaprika, a fokhagyma, a vöröshagyma, a feketebors, valamint a kömény is.

Elkészítés és felhasználás: A termék fogyasztása előtt alapos hőkezelés (sütés) szükséges!

Elkészítése javaslat: Minimális olajon egy felforrósított serpenyőbe tesszük a húst, mindkét oldalára kérget sütünk, majd folytatjuk az elkészítését. Figyeljük rá, mert hamar el tud készülni és már tálalható is. Jó étvágyat kívánunk!

Szállítási és tárolási hőmérséklet 0-5°C között.

Minőségét megőrzi: lásd a csomagoláson.

Származási hely: Magyarország, FELIR azonosító: AA6383628.

Gyártó és forgalmazó: Öreghegyi Kézműves Hús Kft.

Átlagos tápérték 100 g termékben:

Energia 488 KJ/ 116 kcal
Fehérje 20,3 g
Szénhidrát 0,59 g
amelyből cukor 0,39 g
Zsír 3,61 g
amelyből telített 2,92 g
Rost 0 g
0,73 g

Összetevők

Sertés szűzpecsenye, baconszalonna, étolaj, magyaros fűszerkeverék: csemege paprika, fekete bors, vöröshagyma granulátum, őrölt köménymag, fokhagyma granulátum, majoránna, füstös fűszerpaprika (fűszerpaprika, füstpárlat) szárnyas fűszer: só, fokhagyma, dextróz, paradicsompor, fehérbors, gyömbér, rozmaring, oregánó, petrezselyem, majoránna, szerecsendió), sülthús fűszer: tengeri só, fokhagyma, dextróz, feketebors, paradicsompor, fűszerpaprika, fehérbors, vöröshagymapor, köménymag, szerecsendió, koriander, aszkorbinsav).

Reviews

There are no reviews yet.

Be the first to review “Szuvidált baconbe tekert magyaros fűszerezésű szűzpecsenye”

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Szuvidált baconbe tekert magyaros fűszerezésű szűzpecsenye

A termék az alábbi allergénektől mentes:

Gluténmentes
Laktózmentes
Szójababmentes
Tojásmentes

Hozzáadott mesterséges tartósítószert és mesterséges adalékanyagot nem tartalmaz.

Az árakról és a rendelés jelenlegi menetéről a Házhozszállítás menüpont alatt tájékozódhat.

Description

A sous vide (szuvidálás) francia kifejezés, a vákuum alatt való főzést jelenti. A szűzpecsenyét befűszerezzük, légmentesen lezárjuk, majd forráspont alatti vízben, több órán keresztül állandó hőmérsékleten tartjuk. A szuvidálással elkészített ételek legnagyobb előnyeként kiemelhető, hogy a tápanyagok és vitaminok jobban benne maradnak, valamint pár perc alatt készre süthetők. A végeredmény különösen ízletes és porhanyós lesz. A bacon minden húsételnek jól áll, nem kivétel ez alól a sertésszűzpecsenye sem, amelyet ebbe a bundába bújtatunk. Hab a tortán, hogy mindezt magyaros fűszerkeverékbe pácoljuk, így kerülnek rá a megkerülhetetlenül jellegzetes hazai ízek: a pirospaprika, a fokhagyma, a vöröshagyma, a feketebors, valamint a kömény is.

Elkészítés és felhasználás: A termék fogyasztása előtt alapos hőkezelés (sütés) szükséges!

Elkészítése javaslat: Minimális olajon egy felforrósított serpenyőbe tesszük a húst, mindkét oldalára kérget sütünk, majd folytatjuk az elkészítését. Figyeljük rá, mert hamar el tud készülni és már tálalható is. Jó étvágyat kívánunk!

Szállítási és tárolási hőmérséklet 0-5°C között.

Minőségét megőrzi: lásd a csomagoláson.

Származási hely: Magyarország, FELIR azonosító: AA6383628.

Gyártó és forgalmazó: Öreghegyi Kézműves Hús Kft.

Átlagos tápérték 100 g termékben:

Energia 488 KJ/ 116 kcal
Fehérje 20,3 g
Szénhidrát 0,59 g
amelyből cukor 0,39 g
Zsír 3,61 g
amelyből telített 2,92 g
Rost 0 g
0,73 g

Összetevők

Sertés szűzpecsenye, baconszalonna, étolaj, magyaros fűszerkeverék: csemege paprika, fekete bors, vöröshagyma granulátum, őrölt köménymag, fokhagyma granulátum, majoránna, füstös fűszerpaprika (fűszerpaprika, füstpárlat) szárnyas fűszer: só, fokhagyma, dextróz, paradicsompor, fehérbors, gyömbér, rozmaring, oregánó, petrezselyem, majoránna, szerecsendió), sülthús fűszer: tengeri só, fokhagyma, dextróz, feketebors, paradicsompor, fűszerpaprika, fehérbors, vöröshagymapor, köménymag, szerecsendió, koriander, aszkorbinsav).

Reviews

There are no reviews yet.

Be the first to review “Szuvidált baconbe tekert magyaros fűszerezésű szűzpecsenye”

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Látogass el

Hozzánk személyesen