Leírás

A sous vide (szuvidálás) francia kifejezés, a vákuum alatt való főzést jelenti. A kacsacomb filét befűszerezzük, légmentesen lezárjuk, majd forráspont alatti vízben, több órán keresztül állandó hőmérsékleten tartjuk. A szuvidálással elkészített ételek legnagyobb előnyeként kiemelhető, hogy a tápanyagok és a vitaminok jobban benne maradnak, valamint csupán pár perc eltelte alatt bőrének pirításával melegen fogyasztható. A kacsa egyik legközkedveltebb része a combja, amely filézve különösen ínyenc fogás. Egy jól átsütött, ropogósan omlós kacsacombnál kevés jobb dolog létezik! A fűszerezésért főképpen a négyféle bors pompás keveréke felel: feketebors, zöldbors, rózsabors, fehérbors. Érdemes mellé lilakáposztát és burgonya vagy édesburgonya pürét készíteni.

Elkészítés és felhasználás: A termék fogyasztása előtt alapos hőkezelés (sütés) szükséges!

Elkészítése javaslat: Minimális olajon egy felforrósított serpenyőbe tesszük a húst, mindkét oldalára kérget sütünk, majd folytatjuk az elkészítését. Figyeljük rá, mert hamar el tud készülni és már tálalható is. Jó étvágyat kívánunk!

Szállítási és tárolási hőmérséklet 0-5°C között.

Minőségét megőrzi: lásd a csomagoláson.

Származási hely: Magyarország, FELIR azonosító: AA6383628.

Gyártó és forgalmazó: Öreghegyi Kézműves Hús Kft.

Átlagos tápérték 100 g termékben:

Energiatartalom 579 KJ / 138 kcal
Zsír 6,08 g
amelyből telített 2,3 g
Szénhidrát 2,22 g
amelyből cukor 1,28 g
Rost 0 g
Fehérje 18,6 g
1,26 g

Összetevők

Kacsacomb filé, étolaj, tengeri só, roppantott borskeverék, fokhagyma.

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Szuvidált négyborsos fűszerezésű kacsacomb filé” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Szuvidált négyborsos fűszerezésű kacsacomb filé

A termék az alábbi allergénektől mentes:

Gluténmentes
Laktózmentes
Szójababmentes
Tojásmentes

Hozzáadott mesterséges tartósítószert és mesterséges adalékanyagot nem tartalmaz.

Az árakról és a rendelés jelenlegi menetéről a Házhozszállítás menüpont alatt tájékozódhat.

Leírás

A sous vide (szuvidálás) francia kifejezés, a vákuum alatt való főzést jelenti. A kacsacomb filét befűszerezzük, légmentesen lezárjuk, majd forráspont alatti vízben, több órán keresztül állandó hőmérsékleten tartjuk. A szuvidálással elkészített ételek legnagyobb előnyeként kiemelhető, hogy a tápanyagok és a vitaminok jobban benne maradnak, valamint csupán pár perc eltelte alatt bőrének pirításával melegen fogyasztható. A kacsa egyik legközkedveltebb része a combja, amely filézve különösen ínyenc fogás. Egy jól átsütött, ropogósan omlós kacsacombnál kevés jobb dolog létezik! A fűszerezésért főképpen a négyféle bors pompás keveréke felel: feketebors, zöldbors, rózsabors, fehérbors. Érdemes mellé lilakáposztát és burgonya vagy édesburgonya pürét készíteni.

Elkészítés és felhasználás: A termék fogyasztása előtt alapos hőkezelés (sütés) szükséges!

Elkészítése javaslat: Minimális olajon egy felforrósított serpenyőbe tesszük a húst, mindkét oldalára kérget sütünk, majd folytatjuk az elkészítését. Figyeljük rá, mert hamar el tud készülni és már tálalható is. Jó étvágyat kívánunk!

Szállítási és tárolási hőmérséklet 0-5°C között.

Minőségét megőrzi: lásd a csomagoláson.

Származási hely: Magyarország, FELIR azonosító: AA6383628.

Gyártó és forgalmazó: Öreghegyi Kézműves Hús Kft.

Átlagos tápérték 100 g termékben:

Energiatartalom 579 KJ / 138 kcal
Zsír 6,08 g
amelyből telített 2,3 g
Szénhidrát 2,22 g
amelyből cukor 1,28 g
Rost 0 g
Fehérje 18,6 g
1,26 g

Összetevők

Kacsacomb filé, étolaj, tengeri só, roppantott borskeverék, fokhagyma.

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Szuvidált négyborsos fűszerezésű kacsacomb filé” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Látogass el

Hozzánk személyesen