Description
A sous vide (szuvidálás) francia kifejezés, a vákuum alatt való főzést jelenti. A kacsamell filét befűszerezzük, légmentesen lezárjuk, majd forráspont alatti vízben, több órán keresztül állandó hőmérsékleten tartjuk. A szuvidálással elkészített ételek legnagyobb előnyeként kiemelhető, hogy a tápanyagok és a vitaminok jobban benne maradnak, valamint csupán pár perc eltelte alatt készre süthetők. A kacsa egyik legközkedveltebb része a melle húsa, amely különösen ínyenc fogás. A fűszerezésért főképpen a négyféle bors pompás keveréke felel: feketebors, zöldbors, rózsabors, fehérbors. Érdemes mellé lilakáposztát és burgonya vagy édesburgonya pürét készíteni. Egy jól átsütött, ropogósan omlós kacsamellnél kevés jobb dolog létezik! Érdemes mellé lilakáposztát és burgonya vagy édesburgonya pürét készíteni.
Elkészítés és felhasználás: A termék fogyasztása előtt alapos hőkezelés (sütés) szükséges!
Elkészítése javaslat: Minimális olajon egy felforrósított serpenyőbe tesszük a húst, mindkét oldalára kérget sütünk, majd folytatjuk az elkészítését. Figyeljük rá, mert hamar el tud készülni és már tálalható is. Jó étvágyat kívánunk!
Szállítási és tárolási hőmérséklet 0-5°C között.
Minőségét megőrzi: lásd a csomagoláson.
Származási hely: Magyarország, FELIR azonosító: AA6383628.
Gyártó és forgalmazó: Öreghegyi Kézműves Hús Kft.
Átlagos tápérték 100 g termékben:
Energiatartalom | 579 KJ / 138 kcal |
Zsír | 6,08 g |
amelyből telített | 2,3 g |
Szénhidrát | 2,22 g |
amelyből cukor | 1,28 g |
Rost | 0 g |
Fehérje | 18,6 g |
Só | 1,26 g |
Reviews
There are no reviews yet.